Milyen is vagyok?
Néha ördög, néha angyal,
Néha bevonnád arannyal,
Néha szurok, meg toll kéne,
Hogy azt kenjed a képére,
Néha hívod, néha bánod,
Hogy meglátta a napvilágot.
Néha megtipor a lába,
Néha büszkén nézel rája,
Néha vonz, és néha taszít,
Ragyogása néha vakít.
Néha vár, és néha várat.
Néha birtokolhatsz százat.
Néha száz vesz birtokába,
Néha csak egy ejt fogságba.
Néha ostoba az arca,
Néha ez csak álca rajta.
Néha sír, és néha kacag,
Néha boldog dalra fakad,
Néha mérges, néha fáradt,
Néha kincs a világnak.
Néha átok, néha áldás.
Néha csak egy néma kiáltás...
"Ördög is voltam és gyönyörű angyal, ahogy jól esett éppen. Földre rogytam, szálltam az égen. Voltam hű és hűtlen. Hol gazdag voltam, hol nagyon szegény. Bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám: nem az álmaimnak éltem!"
Szó sincs arról, hogy ne érteném az álmot, mert értem én, nagyon is jól. És a többit is. Tudom, mit jelent, bár azt kívánom, bár ne így volna. Tudom az okát. Tudom. És ismerem az álmokat és a valóságot. Csak azt nem tudom, hogy űzzem el.
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra, és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon!
Szavam szívekbe fúródó tollból indítható rakéta,
Így nyomot hagy az éterben, megérzi a planéta.
De aki a hallgatásom nem érti az a beszédemet sem
Aki meg nem lát a sorok mögé, hogy is várhatnám, hogy megértsen...
"...egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és önfeláldozás között.....és megtanulod hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal...és kezded megérteni hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó....és hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyerek kétségbeesésével....és belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,mert a holnap talaja túl ingatag ehhez...egy idő után kitapasztalod, hogy a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.....műveld hát saját kertecskédet,magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...és megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz....hogy valóban erős vagy....és valóban értékes...."
Gondolatok
“És mi az élet, ha nem az álom keresése, az álomé, hogy valaki azt mondja: igazából, teljes szívből szeretlek.”
“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
" Ha valaki keresztezi az utunkat, az mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. "
Vannak álmok, melyeket nem érhetsz el, és vannak álmok, melyeket remélned kell. Vannak álmok, melyek valóra válnak, és van, aki minden álmot valóra válthat.
Vannak jelek, melyek utalnak a jövődre vagy a múltadra. Legyen ez egy szám, egy név, de olykor elég egy betű is, hogy felkeltsék az érdeklődésed. Az egészet csak véletlen egybeesésnek gondolnád, de ha alaposan odafigyelsz ezekre a jelekre megérted őket és lassan megtanulsz élni velük... csak apró jelek... melyek mutatják az utadat...
...Van szívem, csak az élet megtanított arra, hogy takarjam el, ne mutassam, mit érzek, ne lássák, ha vérzek...
"Legtöbbször az emberek azért húznak maguk köré falat, vagy azért fagyasztják be a lelküket, mert a múltban olyasvalamit kaptak valakitől ami hatással volt a jövőjükre. Szóval nagyon fájt nekik, de nem tudták elengedni. Ezzel viszont az a bökkenő, hogy ők ezáltal ugyanezt követik el másokkal.."
Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.
"Az ember nem azzal lesz boldog, aki mindig ott van mellette, hanem azzal, aki hiányzik neki!"
„Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy. Nyakig. A napot, amikor elkötelezed magad, valami, vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved. A napot, amikor lelki társra lelsz. A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd. És, hogy örökké akarsz élni. Ezek a legnagyobb napok. A tökéletesek.”
Erős lány az, aki álomba tudja sírni magát éjszaka és reggel mosollyal az arcán ébred fel...
Kedves múlt! Köszönöm a leckéket,amiket kaptam tőled. Köszönöm, hogy ezek által felnőhettem, megtanulhattam, megtapasztalhattam mindent, ami jobbá tett. Köszönöm mindazt a szenvedést, amit kiszabtál nekem, és nem engedted,hogy elsodródjak. Köszönöm, hogy erőt adtál folytatni, és meglátni mindazt, ami fontos nekem. Köszönöm, hogy minden rosszat megmutattál, a szomorú, keserű embereket, az aljas világot, és nem hagytad, hogy én is részévé váljak. Köszönöm,hogy most esélyt adsz továbblépni. Kedves jövő... készen állok!
Megtanultam, hogy az elköszönések mindig fájnak, az emlékek -jók vagy rosszak- mindig könnyeket csalnak a szemembe... és hogy néha a szavak nem helyettesíthetik az érzelmeket.
A szívet azért rejtette el Isten, hogy ne lássa senki mikor megszakad .
Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát.
Létezhet-e annál jobb és megnyugtatóbb dolog, mint amikor valaki a lelke legbensőbb morzsájáig ismeri a másikat és ennek ellenére tiszta szívéből szereti?
Merjünk álmodozni. Az álmok lehetnek olyan valószínűtlenek, hogy akár soha nem valósulnak meg. És ne gondoljunk arra, hogy soha nem érünk el semmit, ha csak üldögélünk és álmodozunk egész nap. Sokszor azokból lettek a legsikeresebb emberek, akik mertek nagyot álmodni.
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.”
Sok embert szeretek, de nem mindenkit. Sok mindent megbocsájtok, de nem mindent. Gyorsan felejtek, de nem mindent. Nem vagyok bosszúálló, de sok mindent megvetek. Akit szeretek az tudja, akit nem szeretek az érzi. Az igaz barátokért keresztül megyek a poklon, a többieknek pedig megmutatom, hogy hol van az!!
"Tudod, néha úgy érzem hogy egyszerűen csak le szeretnék ülni egy padra és nem gondolni semmire, sem a tegnapra, sem a holnapra, sem a mai napra, sem arra hogy mit kell csinálnom, sem arra hogy mennyi az idő, csak ülnék és nézném ahogy az emberek élnek. Nézném azt, aki lehajtott fejjel megy az utcán, azt aki nyomkodja a telefonját, azt aki párjával sétál, azt aki ül és néz engem néz mert ő is azt csinálja amit én. csodálja a világot az embereket.. Csak ennyit szeretnék. Néha egy pillanatot, amikor leülhetnék, és csak bámulhatnék. olyan jó lenne...de szalad a világ s nem vár semmire és senkire!”
"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözv...e. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled."
~A lányok általában tényleg ilyesmikről álmodoznak. Leánykérés, gyűrű, herceg fehér lovon… Aztán, mikor felnőnek, rájönnek, hogy a világ nem tündérmese. Persze, az álmok jók. Nem szabad elfelejteni őket, nem szabad feladni őket, de tudni kell, hogy a reális világban csak keveseknek adatik meg, hogy minden kívánságuk teljesüljön. Az lesz csak igazán boldog az életben, aki nem kergeti ezeket a tündérmeséket, hanem abból próbálja meg kihozni a legjobbat, amit az élet adott neki. Csak rajtunk múlik, hogy tudunk-e örülni annak, amink van, vagy pedig inkább azon kesergünk egész életünkben, hogy mi az, amit nem kaptunk meg. Lehet, hogy egy lány szőke, kék szemű hercegről álmodozik, miközben a barna fiú a szomszédban a világ legboldogabb nőjévé tehette volna… Ha kinyitja a szemét, és észreveszi a barna szomszédfiú tekintetében a csillogást, ahelyett, hogy csukott szemmel álmodozik egy nem létező hercegről. És az álmok csalókák lehetnek… Lehet, hogy mikor megkapjuk őket, ráébredünk, hogy nem is olyan szépek, mint amilyennek hittük őket. Ha mégis létezne az a szőke, kék szemű fiú, és mégis rátalálna a lányra, lehet, hogy a lány végül boldogtalan lenne mellette. Lehet, hogy csalódna benne… Mert, ami az álmainkban vonzónak tűnhet, az nem biztos, hogy a valóságban is az. Én úgy vélem, élveznünk kell az életet. Minden esélyt ki kell használnunk, ami esetleg boldoggá tehet minket. Nem a távolba kell tekintenünk, mert akkor csak elmosódott sziluetteket látunk, hanem a közelbe, ahol esetleg rálelhetünk egy szempárra, ami minket figyel már régóta...
"Gondolkoztál már azon mennyi olyan dolog van az életedben, ami külső szemmel apróság, neked viszont mindennél többet ér? Két szempár a holdfényben, naplemente a tóparton, közös nevetés, egy jó zene, egy lopott mosoly, egy ölelés...Az emlékeinket mi tesszük hatalmassá, azzal, hogy emlékezünk rá, hogy a nehéz időkben felidézzük őket, hogy szívesen gondolunk rájuk vissza. Azok az igazi események, melyek életünk végéig képesek mosolyt csalni arcunkra, melyeket nevetve mesélünk unkáinknak is. Mindenkinek szüksége van egy pillanatra, egy percre, egy olyan emlékre, melyet ha megragad képes kihúzni a nehéz időkből, a lelket rázó időszakból."
Van néhány olyan pillanat, amikor úgy érzed, elveszett minden,ami fontosnak számít, és úgy érzed önmagad vesztetted el. Van néhány olyan perc, amikor legszívesebben láthatatlanná válnál és nem néznél semmivel sem szembe. Ilyenkor elgondolkodsz, mi az értelme mindennek. Aztán jön valami, ... ami magával sodor, valami, amit nem tudod miért, de magával ragad, lenyűgöz, ugyanakkor felkavar és mély érzéseket ébreszt benned. Lehet ez egy találkozás, egy érintés, amitől kiráz a hideg, lehet ez egy csók, lehet ez egy ki nem mondott szó, lehetnek ezek érzések, amiket nem mond, vagy mondasz ki. Magadban megpróbálsz választ keresni az összes benned felmerülő kérdésre, de be kell látnod, nincs értelme kérdezni, a válaszok benned vannak. Sodródnod kell, hisz ha folyton azon agyalsz, mi lesz neked a legjobb, lehet elszalaszthatsz néhány olyan pillanatot, amelyek szebbé tehetnék az életed. Ha minden elveszett, akkor is mindig ott a remény, hogy talán mégis minden jóra fordul. Előbb vagy utóbb persze, de minden rendbe jön. Hisz miért lennél Te az az ember, aki boldogtalan kellene, hogy legyen? Ugyan miért is? "Én nem leszek ez az ember. Én boldog leszek "- El kell ezt hinned, el kell dönteni, akarod e, hogy a dolgok jóra forduljanak, vagy továbbra is szenvedsz. Ha eldöntöd magadban, hogy igenis, boldog leszel, akkor azok a pillanatok, amik majd reményt adnak, azok fognak éltetni, és elég erőt adnak, hogy folytasd. Aztán hirtelen a boldogság kellős közepén találod magad és azt kérdezed, hogy történt ez??? És a szád mosolyra húzódik és nevetve gondolsz majd vissza arra az időre, amikor még nem hittél a pillanatokban, amelyek tulajdonképpen megváltoztatták az életed. A boldogság mindig akkor jön, amikor nem várod..."
Bárkit megölhet az, aki szeret. Van, aki egy pillantásával teszi, vannak, akik ostoba szavakkal, de amíg a gyávák csókokkal ölnek, addig a bátrak karddal támadnak. Van, akinek a kezét a vágy vezeti, és van, akinek a kezét a pénz. Létezik nagyon hosszú szerelem, és van egészen rövid. Van, aki feladja, és van, aki veszít.
Mire figyeltél ma jobban, a frizurádra, vagy a szívedre? És mit figyeltél meg másokon: a menő kabátjukat, a plusz hat kilójukat, vagy a bennük rejlő lehetőségeket, és a szárnyakat a hátukon? A boldogság nem azon múlik, hogy krumplifőzeléket, vagy kaviárt eszel-e vacsorára. Nem is azon, hogy lesz-e új telefonod a következő hónapban, vagy sem. Nem attól függ, hogy a Starbucksban, vagy a sarki kisboltban veszed-e a kávédat, és hidd el, nem is attól, hogy titkárnő, vagy nagykutya vagy. A boldogság azon múlik, hogy adott pillanatban magadra gondolsz-e, vagy másokra. Felejtsd el, hogy mit vársz a sorstól, és arra figyelj, mit adhatsz bele mások sorsába! A kemény munka után pedig arra eszmélsz majd, hogy megvan mindened, amire vágytál: a legértékesebb dolgok csendben bekúsztak az életedbe. Rohanj a céljaid elől, loholj a világ közös céljai felé, és meglátod, a sajátod üldözőbe vesz majd. A boldogságot nem lehet hajszolni – megszelídíteni viszont igen. És ha már tudja, hogy biztosan nem futsz utána többé, a nyomodba szegődik, és veled marad örökké.
"A lét sok mindenre megtanít, de főleg remélni...Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük...Gyönyörű hegek...Nélkülük üres lennék."
„Ha egyszer olyan nyelven mondom, amit csak a tündérek beszélnek, ugye akkor majd keresel egyet, csak azért, hogy megértsd szavam? Nem adod fel ugye, ha nem leled meg őket az első fa árnyékában? Ugye folytatod a keresést? Lehet hetekbe, hónapokba telik, míg találsz egyet, de ugye kitartasz? Nem hagysz magamra ugye, ha nem érted szavam? És, ha majd eljön a nap mikor egy tündér megfejti neked, ugye majd akkor is úgy érzed érdemes volt, ha csak annyit rejt szavam: "Köszönöm”
... és egy nap minden tökéletes érzést kelt majd bennünk. Ez lesz az a nap, amitől kezdve nevetünk majd a káoszon, mosolygunk a könnyeinken át és nem feledjük, hogy minden okkal történik.
"Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova… csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok... egyetlen szót sem. Csak elsétálok… Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem… az bonyolult."
Bocs.Tényleg. Bocsáss meg, hogy tökéletlen vagyok, hibákkal, na de nem lehet mindenki olyan perfekt mint te ;). Bocsáss meg, hogy nem süt minden mondatomból az egoizmus, hogy már csak azért sem használom gyakran az "adom" szót, hogy nem vakuzok bele a tükörbe csücsörítve, hogy nem írok mindent w-vel, és hogy túlélem, ha nincs h minden szavam végén. Bocsáss meg, de vannak rossz tulajdonságaim, bocsáss meg hogy nem követem vakon az ideált. Én csak azoknak mondom, hogy szeretem őket, akiket tényleg szeretek. Én csak azokkal osztom meg az érzéseimet, akikben megbízok. Én ettől érzem magam valakinek...
Mindenkinek van egy hercege. Valaki még nem találta meg, valaki keresi, valaki várja, valaki azt hitte, hogy az volt az. Mindegyik herceg kiszámíthatatlan, lehet hogy akár holnap találsz rá, vagy még ma. Így hát ne szomorkodj, biztosan vágtat feléd , csak hosszú az út, vagy megállt rózsát venni, szóval még nyugodtan feküdj vissza az ágyadba, és légy türelmes...
Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.
A lány egyszer azt mondta: "Nincs semmi baj azzal, ha hiszel a tündérmesékben, mert a végén mind boldogan élünk majd, amíg meg nem halunk.." Azonban a lány elfelejtett egy fontos részletet: nem mindenki a 'boldogan élünk, míg meg nem halunk'-szándékkal lesz szerelmes: a legtöbb esetben az egész csak egy egyszer volt, hol nem volt...
"Vannak szerelmek, melyeket csak a bosszú táplál. Vannak szerelmek, melyeket csak a távolság éltet. És vannak szerelmek, melyeket csak a könnyek erősíthetnek. Ne bánd, Ezel! Ne fájjon! Ezt így kell elfogadni. Vannak szerelmek, amelyek nem teljesülhetnek be. A miénk egy ilyen szerelem volt."
...gyere el velem egyszer a cirkuszba. Veszünk vattacukrot meg popcornt és újra igazi gyerekként viselkedünk majd. Körülöttünk tágra nyílt szemekkel figyelik majd a kislányok és a kisfiúk az akrobatákat és csodálkozva mutogatnak az üvöltő oroszlánokra. Együtt nevetünk majd a közönséggel a bohócokon és vidáman tapsolunk majd ha sikerült a bűvészmutatványa. Bent ülünk majd a sárga és kék csíkos ponyva alatt. Az orrunkon beszippantva az édességek az állatok és az emberek illatának keveredését. Te majd átölelsz és én nevetek. Nevetek mert jól fogom magam érezni újra naív kisgyerekként aki elhisz mindent amit lát. Te is együtt nevetsz majd velem, bár sose fogod megérteni mért akartam én cirkuszba jönni veled, ahol már annyi álom valóra vált...
Összetöri a szíved, mikor az emberek, akiket ismersz, olyan emberekké válnak, akiket már csak ismertél. Hogy úgy kell sétálnod valaki mellett, mintha soha nem játszott volna fontos szerepet az életedben, holott régen órákig beszélgettetek telefonon, s most még csak egymás szemébe sem tudtok nézni, de a legjobban az töri össze a szíved, hogy észre kell venned, a jó dolgok megváltoznak, és te semmit sem tudsz ez ellen tenni...
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket - figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én?”
Mikor hiányzik. Mikor ebben a pillanatban is rá gondolsz. Mikor ő is vár rád, s te is rá. Ám az este álmod hozzárepített. Édes karjai közé " befészkelted" magad, mert őrangyalod megadta ezt neked. Másnap mosollyal ébredtél, mert szíved nagyot dobbant. Mindenre emlékszel, és mintha nem is álom lett volna. Egy vágy, mely kivételesen így történt meg veletek. Olyan volt akár a valóság. Egy boldogabb nap. Egy reményteljesebb. Mielőtt felkelnél még egyszer becsukod szemed, valamit érzel. Mintha ő is ebben a pillanatban ébredne. Mintha azt mondaná szeretlek . S tudod ez az egy éjjel, vagy akár ez az elmúlt néhány másodperc feltöltött, s napod szebb lesz, mint amit el tudnál képzelni. Ha mardos is a hiánya. Ha most nincsen veled. Ha nem csókolhat meg. De tudod szeret, s ez több, amit ebben a percben adhat neked bárki. S lelketek össze van kötve. Egy apró kis híddal. Egy apró kis átjáróval, s érzed, hogy veled van, hiszen Neki nem kell kulcs a lelkedhez. Ő már benned is él.
